,,A fényképezés a pillanat és a hétköznapok művészete."

Egyszerre örök és közérthető, tehát jó esetben egyszerre emelkedett és letisztult. Egy jó kép egyszerre objektív és szubjektív. Tényszerűen valós - tehát igaz -, és varázslatosan egyedi -, tehát művészi.

A közhiedelemmel ellentétben nincs olyan, hogy valaki „nem fotogén”: nem igaz, hogy valakiről csak rossz kép készíthető, mert a fotonokon és pixeleken túli harmónia az a belső szépség, ami mindenkiben ott van, aki szeretni képes. És ez a szépség előhívható.
De ehhez már nem csak lámpák és derítők, nem csak jól fölszerelt stúdiók, meg milliós kamera kell, ehhez már kell az ember is, aki a kamera mögött áll. Az, aki látni és láttatni képes azt is, amit a képpontok összessége mutat, mert minden arcban, minden tekintetben ott van a végtelen. De ezt megmutatni nem a technika révén csak az ember képes.

Megfogni a távolodó jelen múltba forrt pillanatait, örökké-t varázsolni a momentánból és elkapni a másodperc időtlenségét. Így lesz az eseményből emlék, egy elmosódott mozdulatból ölelés, egy érintésből szerelem és akár egyetlen mosolyból összetartozás.
Mi részesei lehetünk ennek a csodának - de a csoda Önben van.


Glamour / Divat

s1

A szépség szeretete

Fókuszban a női báj és az igazi vonzerő. A divatfotózással ellentétben, itt nem a ruhák és a kiegészítők hangsúlyosak…

Tovább...
Aktfotózás

s1

Csak én – de csak neked

Sejteni izgalmasabb, mint látni. Fények, árnyékok, vonalak és formák: ez az aktfotózás lényege…

Tovább...
Esküvői fotózás

s1

Személyes történelem

Hol lesz 10-20-50 év múlva az esküvői sokaság, hol a menyasszonytánc forgataga vagy a pörkölt illata…

Tovább...
Tárgyfotó

s1

Képek - nemcsak a szemnek

Termék fotó, reklám fotó, azaz professzionális képek, amik látszólag pusztán tárgyakról, eszközökről, tapintásról…

Tovább...
Portré / Portfolió

s1

Az igazi én

Műteremben, vagy külső helyszínen, saját részre, vagy a Kedvesnek ajándékba, modell jelölteknek és modelleknek…

Tovább...
Család és Gyermek

s1

Az emlékezet jelene

Egyszerűen és csak így: a nagybetűs Élet pillanatai. Máig őrzök egy képet, ami azt mutatja: család vagyunk…

Tovább...
Rendezvény

s1

Időbe süllyedt pillanatok

Családi és munkahelyi összejövetelek (keresztelő, eljegyzés, diplomaosztás, koncertek és egyéb…

Tovább...
Archiválás

s1

Minden, ami múlt!

Régi fényképek digitalizálása, sérülések retusálása, nagyítás, és más, egyedi igények és ötletek…

Tovább...
X

SZEMÉLYRE SZABOTT ÁRAINKÉRT KÉRJÜK KERESSEN FEL MINKET ELÉRHETŐSÉGEINKEN!